Ennek a bejegyzésnek a létrejöttét egy tegnapi élményem okozta ...

Történt ugyanis, hogy a magyar U20-as válogatott negyeddöntőt játszott Egyiptomban. Sokan már erre felkapnák a fejüket ... de vajon miért? Kedves barátom mondta nekem, hogy ez nagy szó, hisz már több mint 40 éve nem volt semmilyen magyar válogatott ilyen helyzetben ... Ami feltehetően igaz is, de azért van itt valami, ami elgondolkodtató ...

Nézzük meg más országok hasonló korosztályú válogatottjait. Ott vannak az angolok ... évek óta nem mutatnak fel nagy eredményt utánpótlás szinten ... Bár nem olyan rég játszottak két döntőt is, ha jól tudom, de előtte sokáig semmi ... A többiekről nem merek írni, mert a végén kiderül, hogy mindig ott vannak a négy között ...

A lényeg az, hogy míg Rooney, Young, Lennon mind mind 17-18 évesen már a nagy csapatot erősítették addig nálunk ezek a játékosok még klub szinten sem meghatározóak mindig ... Nem csoda, hogy nem megy nekik utánpótlás szinten. Az igazi tehetségek már ekkor a felnőtt csapatban mutatják meg mire is képesek. Benzemáról sem hallottam, hogy nagy utánpótlás múltja lenne, és sorolahatnám még a neveket ... persze annál többet hallunk róluk, amikor a felnőtt csapatban állnak helyt.

Na de térjünk vissza a tegnapi meccshez ... 1-1 volt az állás, és fél füllel hallottam már, hogy kettős emberelőnyben vagyunk ... De mint kiderült ez már nem volt így. A gólok a 2. és 82. percben estek. Hm ... érdekes gondoltam, de azért még reménykedtem, lesz mit nézni a hosszabbításban is ...

A gólunk büntetőből esett, miután az olaszok védője - nem is értem miért - jól láthatóan lerántotta a magyar játékost. Hol tanítják ezt vajon? De ez még nem volt elég, hisz ki is állíttatta magát később ... Ha én lennék a szövetségi kapitány, elgondolkodnék a teljesítményén ...

Az olaszok góljára nem is emlékszem, csak arra, hogy emberhátrányból esett ... Hah mi másból esett volna?!

Szóval megkezdődik a hosszabbítás. Gondoltam majd jól letámadjuk az olaszokat, és csak begyötrünk egy gólt ... De megdöbbenésemre beálltunk védekezni! De miért?! - hangzott el bennem csendesen a kérdés, vagy inkább tehetetlen kiáltás? ... A támadás nálunk úgy nézett ki általában, hogy a hat játékos hátul maradt - biztos ami biztos, nehogy az a két olasz megiramodjon -, és a labdát céltalan előrerúgva várták a srácok, hogy majd csak lefutja a csatár a három olasz védőt ... A védekezés meg katasztrófális. Vajon miért nem támadjuk le az olaszokat, amikor kevesebben vannak? Zavartalanull hozzák át a félpályán, és azon túl is csak néha-néha kerülnek oly közelségbe magyar játékosok, hogy le tudják olvasni ellenfelük mezszámát.

Na de így is Koman előrerúgja a labdát talán a saját térfeléről, és Németh lefut két olasz védőt - akik amúgy elég rosszul helyezkedtek -, és a kapuba gurít. Mindenki örül, megvan a meccs! Bejött a nem létező taktika, és jó magyar szokás szerint a semmiből lőttünk gólt ...

Éreztem, hogy az olaszok nem fogják ennyiben hagyni, de mi tagadás engem is lenyűgözött, ami ezután történt ... Egy bátor azzuri úgy gondolta mégiscsak megmutatja milyen is az a foci. Nekilendült, és elvitte ellenfele mellett ... ügyes gondoltam, de mivel csak hárman voltak, így nem adtam neki sok esélyt. Aztán jött még két magyar, kik ott is maradtak valahol lába nyomát keresgélve ... Na most már kezdett érdekes lenni a dolog. A negyedik magyar sem tudott mit tenni - nem meglepő módon -, de jött az ötödik. Na majd ő! Okosan szorítja kifelé az olaszt, már éles a szög, és ott áll egy védő a csatár és a kapu között ... Innen nincs kiút, ezt bele fogja bombázni a blokkba, mert elég önzőnek látszik hozzá, és amúgy is egyedül van. De mi törénik ... miért lasít a védő? Vagy az olasz fut gyorsabban miután átszelte a pálya felét? Nő a távolság ... Ó nem! El fogja rúgni! Megtette ... látszott rajta, hogy olyan ... Be is rúgta. Ez volt az a pillanat, amikor rádöbbentem, az olaszok eddig nem akartak nyerni ... csak izgalmassá tették a meccset, hogy mégis kíváncsi legyen rájuk valaki holnap is. Történt mindez egy perccel a vezető magyar gól után ...

No de miért is lenne ez baj, hisz kiállítanak még egy olaszt ... és felsejlik a remény: Már csak egyet kell lezavartatni a pályáról, és lefújják a meccset! Remélem nem tévedek nagyot ... de én akkor ebben reménykedtem.

A taktikánk gyökeresen megváltozott a kettős emberelőny hatására ... illetve dehogy is! Annak rendje és módja szerint beálltunk védekezni, hisz olyan jól bevált ... most majd lesznek hátul heten, és talán megállítjuk azt az egy olaszt ...

De hirtelen ötlet ... megint előrerúgjuk a labdát, hadd fusson Németh ... Nocsak utoléri a labdát, az olasz védő kegyesen nem rúgja fel, csak úgy tesz, mintha szeretné, Németh pedig berúgja. Kétszemélyes csapat ez a magyar ... a taktika: Koman előrerúgja, Németh utána szalad ... Nem túl összetett, de legalább következetesek vagyunk ...

Nyertünk. De látva ezt a fél órát én nem győződtem meg arról, amit ma már biztos minden újság címlapján közöl: Szép volt fiúk!

Félreértés ne essék a taktika nem a játékos felelőssége, hanem a szövetségi kapitányé ... azért biztos kap majd érte egy állami kitüntetést, hisz ezt a riportereknél oly sokat szidott "rúgd és fuss" taktikát betanítani biztos nem volt egyszerű ...

Talán érződik, hogy picit csalódott vagyok a meccs miatt. Talán az is érződik, hogy nem is olyan picit.

Nem láttam az első 15 percet, amelyben a kommentátor szerint jók voltunk ... Lehet, hogy nem igazságos, hogy a 120 percből nem veszem figyelembe ezt a 15-öt.

A fenti egy vélemény volt, nem több.